Lecsós csirke



Hozzávalók:
1,5 kg tv paprika
0,5 kg paradicsom
0,5 kg vöröshagyma
1 szál gyulai lángolt kolbász
olaj
csirke alkatrészek mondjuk 4 csirkecomb
só, pirospaprika


Vágjuk apró kockákra a hagymát, és kevés só társaságában pirítsuk halvány barnára az olajon. Adjuk hozzá a feldarabolt kolbászt is, és pirítsuk további 4-5 percig. Adjuk hozzá a felkockázott paradicsomot, majd fedő alatt főzzük 3-4 percet kis lángon, amíg a paradicsom levet nem ereszt. Ekkor mehet rá a feldarabolt tv paprika is. Szórjuk meg őrölt pirospaprikával,  főzzük az egészet addig, amíg a paprika is megpuhul.

Egy serpenyőben kevés olajon süssük meg a besózott csirke darabokat. Kis lángon tegyük mindezt, hogy sülés közben ne keletkezzen „kéreg” a hús külsején, csak egyenletesen puhuljon meg. Ezt a műveletet akár sütőben is végezhetjük 200 fokon, úgy talán egyszerűbb is, viszont kicsit tovább tart, míg elkészül. Ha a hús már puha, és a lecsó is elkészült tegyünk mindent egy edénybe, és főzzük további 2-3 percig, hogy a hús átvegye a lecsó ízeit.