Csirkepörkölt, cukkinipüré és nokedli (tej és tojásmentes)



Hozzávalók:
4 egész csirkecomb
4 nagy fej vöröshagyma
pirospaprika
olaj
2 paradicsom
1 tv paprika

Vágjuk apró kockákra a meghámozott hagymákat. Olajon pirítsuk meg kevés só társaságában. Ne csak üvegesre, kapjon egy kis színt is. Szórjuk meg pirospaprikával, majd ahogy elkevertük azonnal öntsük fel fél deciliter vízzel, nehogy leégjen, mert az égett paprika keserű lesz.

Vágjuk apró kockákra a paradicsomot és a tv paprikát is, adjuk a hagymához, és lefedve, kis lángon pároljuk 7-8 percig. Ez alatt a paradicsom levet ereszt (közben egyszer-kétszer keverjük meg). Adjuk hozzá a húst, gyakran kevergetve főzzük. Lehet, hogy a paprikától és paradicsomtól van annyi folyadék az edényben, amennyiben elkészül a pörkölt, ha nem, kis adagokban, mondjuk fél decinként öntsünk hozzá vizet, hogy ne égjen le. Több víz nem kell rá, nem főtt, hanem pörkölt csirkét szeretnénk. Ezzel a módszerrel finom, sűrű szaftot kapunk. Akkor van kész, ha a hús szinte magától leomlik a csontról, ha hozzáérünk.

A képen cukkinipüré társaságában látható egy comb. Ehhez a cukkinit meghámoztam, és kevés olajon némi só és bors társaságában megpároltam. Amikor megpuhult botmixer segítségével pürésítettem.

Hagyományosabb vasárnapi ebédhez nokedlivel is szoktam készíteni. Természetesen ez is készülhet tojás nélkül, tej pedig eleve nem kell hozzá.  

Egyszerűen keverjük össze a lisztet annyi vízzel, amennyitől galuska sűrűségű (ki gondolta volna...)masszát kapunk. A hagyományos módon főzzük meg forró, sós vízben. Ne aggódjunk, nem fognak a galuskák szétesni tojás nélkül sem. A hitetleneknek pedig tegyünk egy tányérra tojással, és tojás nélkül készült galuskát is. Úgysem jönnek rá, hogy melyik melyik.


  A képen a bal oldali nokedlik teljes kiőrlésű lisztből, míg a jobb oldaliak finomlisztből készültek.