Karfiol leves (tej és (opcionálisan tojásmentes)


Nyáron általában nem szeretem a forró leveseket, van azonban néhány kivétel, ami ilyenkor az igazi. Ezek közé tartozik a karfiol leves is, amit a legforróbb nyári napon sem tudok visszautasítani.

Hozzávalók:

1  karfiol
1 nagy vöröshagyma
4-5 közepes méretű sárgarépa
1 nagy csokor petrezselyem
1 doboz növényi tejszín

Pirítsuk meg a hagymát kevés olajon. Adjuk hozzá a felszeletelt répát és kis lángon, fedő alatt pároljuk 5-6 percet. Ekkor öntsük fel vízzel (mennyisége attól függ, hogy mennyire sűrű vagy híg levesre vágyunk), sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a rózsáira szedett karfiolt, és főzzük addig, amíg az összes zöldség megpuhul. 

Ennél a pontnál én tettem a levesbe grízgaluskát. Ezt nem tudom tojás nélkül elkészíteni, de tekintettel arra, hogy én csak a tojás sárgáját nem hetem a fehérjét viszont igen, ez nekem nem okozott gondot. Ha valaki egyáltalán nem ehet tojást, akkor inkább durum tésztával gazdagítsa a levest. Szóval vettem egy tojás fehérjét, elkevertem annyi búzadarával, amennyitől olyan állaga lett, hogy egy kis kanállal galuskákat tudtam szaggatni belőle a levesbe.

Ha a leves összes alapanyaga megfőtt öntsük bele a növényi tejszínt is. Sűríteni nem kell, így könnyű, nyári levest kapunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése