Nem olyan, mint a bolti. Inkább, mint a nagymamámé. Amolyan házi fajta. Rengeteget meg lehet belőle enni, langyosan különösen veszélyes J de másnaposan a suliban sem utolsó. Ebből az adagból egy cca. 30x40 centiméteres tepsi tele lesz.
Hozzávalók:
1 adag kalács tészta
A tésztát a kalácsnál leírt hozzávalókból az ott részletezett módon készítsük el annyi különbséggel, hogy most ne használjunk kakaóport.
A margarint (szobahőmérsékleten hagyjuk 30-40 percet, vagy tegyük 10 másodpercre mikróba) keverjük össze a porcukorral és a fahéjjal. Tegyük félre.
Az első kelesztés után osszuk a tésztát kétfelé, és nyújtsuk ki mindkét adagot egy-egy téglalappá. Kenjük meg őket a fahéjas-cukros margarinnal, majd mint egy beiglit, tekerjük fel. Vágjunk a tésztatekercsből 2-3 cm vastag szeleteket, majd vágott felükkel felfelé helyezzük őket egy tepsibe úgy, hogy az egyes csigák között fél-egy centiméter hézagot hagyunk, hogy legyen helyük megkelni. Tegyük a tepsit a sütőbe 50 C-ra, és hagyjuk addig kelni a süteményt, ameddig a csigák megnőnek, és összeérnek. Ez 20-30 alatt bekövetkezik. Ekkor kapcsoljuk a sütőt 200 C-ra, és süssük kb. 30 perc alatt készre a csigákat.
Tálaljuk reggelire langosan, porcukorral megszórva egy pohár hideg tejjel, vagy csomagoljunk belőlük néhányat uzsonnára a csemetének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése