Sárgabarackos energiaszelet sütés nélkül (tej és tojásmentes)


Telis tele finom magokkal aszalt gyümölcsökkel és fehérjével. Ehetjük sütiként is, ez esetben kisebb szeletekre vágjuk, mert meglehetősen tömény, de ha komolyabb fizikai megterhelés igénylő edzés előtt fogyasztjuk (számomra edzés előtt 4 órával elfogyasztva a leghatékonyabb) könnyebben viseljük a megterhelést. 

Hozzávalók 4 energiaszelethez, vagy 12 szelet sütihez:

130 gr méz
2 tojás fehérje
250 gr dió késsel felaprítva
50 gr aszalt sárgabarack felaprítva
100 gr törökmpgyoró durvára vágva
zabpehely

Tegyük a mézet és a tojásfehérjét egy lábosba, forraljuk fel, majd állandó keverés mellett főzzük addig, amíg a massza besűrűsödik, úgy 6-7 percig. Szerintem habverővel célszerű kevergetni, de azért fakanállal is megoldható, ha csak az áll rendelkezésünkre. 

Amikor már elég sűrűnek-habosnak ítéljük vegyük le a tűzről, és keverjük el benne a magokat, és a barackot. Keverjük el. Adjunk hozzá annyi zabpelyhet, amennyivel formázható lesz. 

Borítsuk egy vágódeszkára, és két kés segítségével (forró !!!) formázzunk belőle egy téglalapot. Hagyjuk szobahőmérsékletűre hűlni.

A kihűlt sütit - céljaink függvényében - vágjuk szeletekre, és hagyjuk még pár órát száradni, mielőtt becsomagolnánk. Zsírpapírba tekerve napokig eláll.

A lányomnak mostanában sok ilyesmit gyártok. Ezt eszi edzés előtt, verseny előtt, vagy kisebb kiszerelésben reggelire, uzsonnára is. Végtelen sok verzióban készülhet, mutatok majd még ötleteket, de kísérletezzetek bátran.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése