Gesztenyelisztes palacsinta (tej és gluténmentes, tojásmentes opcióval )


Az egyik kedven reggelim. Régebben általában házi nutellával, vagy saját barack lekvárral ettem, a gyerekek többnyire egyszerűen kakaóval  megszórva, de amióta felfedeztem magamnak a krémes kókuszjoghurtot, azóta egyértelműen ez a nyerő. 

Párolt spárga vegán sajtszósszal (tej és tojásmentes)


Imádom a spárgát. Általában zöldet veszek, mert ezt nem kell pucolni. Most sajtszószt készítettem hozzá, aminek olyan íze van, mint a moziban a sajtos nachos szósznak, de ez tejtermék mentes.
Hozzávalók a sajtszószhoz (ami egyébiránt nachos-hoz is jól illik)

Paleo vaníliás piskóta (tejmentes, gluténmentes )



Nem szeretem a kókuszlisztet. A kókusztejet, kókuszolajat, még a kókuszreszeléket is kedvelem, de a kókuszlisztet valahogy nem. Próbálkozom vele rendszeresen, mert gyönyörű sütiket lehet vele készíteni, amik megszólalásig hasonlítanak a búzalisztből készült társaikhoz, de az ízük szörnyű. Legalábbis számomra. Nyilván sokan szeretik - jó nekik, mert nagyon egészséges. Ebben a sütiben is van belőle, de most valahogy sikerült úgy eltalálni az arányokat, hogy a süti állaga és íze is elfogadható lett. Illetve az íze finom, az állaga pedig egész jó :-)

Meggyes macik és egy szakdolgozat (tej és tojásmentes, paleo, keto)


A meggyes macik az én műveim - természetesen, a szakdolgozatomon viszont már túl vagyok - szerencsére... :-) Viszont kaptam egy levelet egy sorstársunktól. akinek nagy szüksége lenne némi adatra allergénmentes termékekkel kapcsolatban, aki tud pár percet szánni erre emlékezzen vissza kicsit a saját szakdolgozatára - esetleg egy sima házi feladatra - és segítsen Mártának.

Paleo csirkepaprikás (tej és tojásmentes, gluténmentes)


Tudom, hogy a pörkölt és a paprikás között a habarás az alapvető különbség, amiben pedig tejtermék és liszt is van, ebben a kreációban pedig egyik sem, ez mégis egy csirkepaprikás. Állagát tekintve mindenképpen. Tejföl és liszt nélkül. Fából vaskarika...de hát mi nem az ezen a blogon ... :-)

2014 Országtorta paleosítva (paleo, gluténmentes, tejmentes, tojásmentes opcióval)


Az országtorta valami olyasmi, amit mindenkinek meg kellene kóstolnia. Akkor is, ha nem ehet bizonyos alapanyagokat. Ez a torta az eredeti recept szerint cukorbetegeknek számára is fogyasztható, tehát nincs benne finomított cukor, és a lisztet sem kellett kiváltanom semmivel, mert eleve nem is volt benne. Könnyű alanynak számított tehát az első átalakítós projectemhez. Szerintem finom lett :-)

Korszakváltó blogbejegyzés (tej és tojásmentes)




Ez  egy rendkívüli blogbejegyzés. Most nem lesz recept. Egy sem. Ilyen nem sűrűn fordult elő a blog történetében, mint ahogyan az sem gyakori, hogy saját magamról írnék...

Barackos gumicukor (tej és tojásmentes)



A gyerekeim imádják a gumicukrot, de nem szívesen adok nekik a boltokban kapható színesebbnél színesebb, cukorral tömött édességből. Inkább csinálok nekik időnkét egy-egy adaggal. Most éppen házi baracklekvárból.

Hozzávalók:
1,5 bögre híg házi baracklekvár vagy sűrűbb lekvár vízzel higítva
6 lap zselatin 

Kevés lekvárt melegítsünk fel a tűzhelyen, vagy a mikróban, majd tegyük bele, az előzőleg pár percre hideg vízbe áztatott zselatinlapokat, és keverjük addig, amíg a zselatin fel nem oldódik. Öntsük formákba,  majd legalább 1 órára tegyük a hűtőbe. Ennyi....

Barackos jeges tea (tej és tojásmentes)


Mindig azt gondoltam, hogy a boltban különböző márkanevek alatt kapható barackos ice tea variációk őszibarackkal ízesített teák. Ennek a házi jeges teának az íze azonban pont olyan lett, mint a bolti, a különbség csupán annyi, hogy ez sokkal egészségesebb hozzávalókból készült.

Karfiol leves (tej és (opcionálisan tojásmentes)


Nyáron általában nem szeretem a forró leveseket, van azonban néhány kivétel, ami ilyenkor az igazi. Ezek közé tartozik a karfiol leves is, amit a legforróbb nyári napon sem tudok visszautasítani.

Paleo rántott husi (tejmentes, gluténmentes, tojás mentes opcióval)


Lehet, hogy mostanában fel-felbukkan néhány paleós recept is itt a blogon. Igazság szerint még nem döntöttem el,  hogy képes lennék-e azokat az élelmiszereket is kizárni az életemből, amiket még ehetek (értsd az orvosom nem tiltott el tőle), de találkoztam néhány paleó étrendet követő emberrel, és tagadhatatlanul elgondolkodtató volt, amiket tőlük hallottam. Addig is megosztom veletek, amiket kipróbáltam, azután majd meglátjuk...

Pulyka fasírt (tej és tojásmentes, paleo)


A mélyhűtőm tele van előkészített ételekkel, de mióta vége a sulinak többet voltunk a Balatonon, mint itthon, ott pedig Anyukám uralja a konyhát. Most, hogy hazajöttünk - bár nemrég még nem gondoltam volna, hogy ez valaha még bekövetkezhet - hiányzott, hogy alkothassak valamit, ezért a zacsik maradtak a fagyasztóban, én pedig készítettem egy kis fasírtot.

Stroganoff_tejszínes-gombás sertés (tej és tojásmentes)



A lányom teli szájjal, és felfelé álló hüvelyk ujjal jelezte, hogy ez bizony nagyon finom. Volt időm, ezért nokedlit készítettem hozzá, de ha  nincs kedved még 5 percet sem a forró lábos felett görnyedni, akkor főzz hozzá apró szemű tésztát, úgy is tökéletes lesz.

Narancsos csirke (tej és tojásmentes)


A blogra kizárólag olyan recepteket teszek fel, amiket kipróbáltam - esetleg többször is - és érdemesnek találtam arra, hogy megosszam veletek. Ez most egy kivételes alkalom. Ez a recept része az egyhavi menü tervemnek, és a receptet magát már előbb feltettem, mint azt kipróbáltam volna... Az étel egyébként nem rossz, csak semmi extra...

Hawaii csirke (tej és tojásmentes)


Egy forró napon a teraszon ülve ettük ezt az ételt, ami - nevéhez híven - tökéletesen megfelelt az időjárási viszonyoknak. Könnyű, gyümölcsös, zamatos. Fehér rizst főztem hozzá.

Toszkán csirke (tej és tojásmentes)


Finom, fűszeres étel. A hosszú főzési időnek köszönhetően nem túl színes, ellenben mennyei ízű. A recept része a júniusi menünek.

1 Havi menü terv _ a receptek (tej és tojásmentes)

Ez a bejegyzés az előző folytatása. Kérlek azt is nézd meg hasznos infókat találhatsz benne, és ha elolvastad már érteni fogod, hogy ez a bejegyzés miért úgy néz ki, ahogy :-)

1 havi menü bevásárló listával (tej és tojásmentes)


Az egész úgy kezdődött, hogy unom a napi rutint, miszerint kitalálom, hogy mit főzzek, elmegyek bevásárolni, megfőzöm a vacsit - és elment a fél napom. Az a megoldás sem vált be, hogy időnként csinálok egy-egy nagyobb bevásárlást, ahol  megveszem, ami megtetszik, mert egyrészt rendszeresen hiányzik valami, amiért csak el kell ugrani a boltba, másrészt egy csomó alapanyag megmarad, amit pedig ki kell dobni a végén. Úgy döntöttem, hogy kipróbálok valami újat, és tervháztartást vezetek. A tervgazdaság után szabadon ... :-)

Sacher torta (tej és tojásmentes)


A képen látható torta 48 szeletes. Az alsó és a legfelső szintje összesen 36, a középső szintje pedig, ami 20 x 20 centiméter, 12 szeletes. A lenti hozzávalókból egy darab 12 szeletes torta jön ki, ha nagyobbra van szükség duplázni, triplázni, négyszerezni kell a receptet... Ez itt villámgyorsan elfogyott, egy iskolai osztály vetette rá magát, hiszen a szülinapos az egyik tanító néni volt.

3 rétegű csokis süti (tej és tojásmentes)

Gyerekkoromban anyukám minden húsvétkor sütött ilyen sütit. Ezzel vártuk a locsolókat. Persze csak külsőre volt ilyen...  Az eredeti recept már nincs meg, de valószínűleg úgyis tele volt tojással meg tejtermékkel, úgyhogy most húsvét közeledtével megalkottam a saját verziómat. Voila:

Lego ninjago torta (tej és tojásmentes)


A kispasimnál most a Lego ninjago a menő. Mindenképpen ilyen tortát szeretett volna a suliba vinni. Kaptam tőle egy 4 centiméteres Sensei wu figurát, azzal, hogy "Anya, pont ilyen legyen, csak csinálj neki szakállat is". Igyekeztem, hogy PONT olyan legyen ... :-)

Tejszínes csokitorta (tej és tojásmentes)


Huhhhh. Régen vágytam már az egykori kedvencemre, de mostanáig nem tudtam előállítani azt a krémet, amit régebben zsíros tejszín és étcsokoládé keverékéből készítettem - még a tejmentes időszakom előtt. Most kiderült, hogy szójatejszínnel is működik :-).