Ez nem egy vegán blog. Húst eszünk, tejet és tojást viszont nem. Kényszerből... de megmutatom, hogy így is lehet. Sőt, hogy szinte mindent lehet, és sokkal kevesebb ételről kell teljesen lemondanunk, mint elsőre gondoltuk volna...
Szalonnás, kolbászos, sajtos torta (tej és tojásmentes)
Egy kilencévestől kaptam írásos megrendelést. Rajz is volt hozzá :-) Kolbászt, sajtot, szalonnát szeretett volna látni Apa tortáján.
Rántotthúsos torta (tej és tojásmentes)
A képen egy olyan torta látható, amit egy hónapok óta diétázó, ám folyamatosan rántotthúsra vágyakozó kolléganőmnek készítettem. Ezért azután a rántott hús alá egészségtudatos répatortát rejtettem ... J
Uzsonnaötletek
Nekem gyakran okoz fejfájást, hogy mit csomagoljak a csemetéimnek uzsonnára a suliba. Persze gyakran kapnak klasszikus iskolai szendvicset - két kenyérszelet között egy harmadik...na nem, persze valami felvágott - de szinte ugyan olyan gyakran tiltakoznak is, ha ilyesmit adok nekik. Persze ha nagyon éhesek, megeszik azt is, de ha valami jópofát kapnak biztosabb a siker. Íme néhány ötlet, mai nálunk bevált:
Rakott padlizsán (tej ás tojásmentes)
A gyerekeim a padlizsánt kipiszkálták belőle, de azt is hozzátették, hogy a többi része akár minden nap jöhet. Most akkor ez siker, vagy sem ??? :-)
Sült bodzavirág (tej és tojásmentes)
Bodzavirágból leggyakrabban szörpöt készítek. Ezt most is megtettem, de túl sok virágot szedtünk, maradt bőven. Mivel kidobni nem szerettem volna, lett belőle sült virág :-)
Eperhabtorta (tej és tojásmentes)
Ha valaki saját gyártású tortával szeretne meglepni a szülinapomon ne keresgéljen tovább ! Megtalálta az általam világ legjobb epertortájának minősített kreációt. És még csak sokat sem kell dolgozni vele. Nos ? :-)
Töltött csirke krumplipürével, vegyes vágott savanyúsággal (tej és tojásmentes)
Vasárnapi családi ebédeknél gyakran előfordul, hogy én csak bizonyos részeiből ehetek, hiszen a hagyományos módon elkészített ételekben többnyire van tej vagy tojás - esetleg mindkettő... Ilyenkor hazamegyek, és megalkotom a saját verziómat. Így némi késéssel ugyan, de mindenhez hozzájutok ...
Banános panna cotta házi mandulatejből (tej és tojásmentes)
Lehetne látványosabb, de ez most egy "minimal" desszert. Nem túl szép, de egészséges, és finom. Elkészíteni pedig nem túl bonyolult.
Csokis "vajkrém" (tej és tojásmentes)
Ezzel a vajkrémmel, divatos külsőt kölcsönözhetünk egy muffinnak, de felhasználhatjuk torták töltésére is. Vagy kekszekhez. Vagy ...
Kakaós és fahéjas csiga házi leveles tésztából (tej és tojásmentes)
Középiskolás koromban a suli mellett volt egy csarnok. A mindenféle zöldségeket és gyümölcsöket árusító kofák között bújt meg a pék bódéja, ahol isteni kakaós csigát lehetett kapni. Amolyan igazi békebeli, leveles tésztából készült finomságot. Meg persze pacsnit, és lekváros leveleket... Ilyet szerettem volna előállítani, de nem egészen sikerült. Finom lett, vacsora után rávetette magát a család, és nem is jutott volna másnap az iskolai uzsonnához két darab, ha nem mentem ki időben, pedig jó sok lett belőle, de azért nem egészen olyan, mint amilyet szerettem volna. Lehet, hogy igazán leveles, csak vajtól lenne? Esetleg a liszttel lett volna a baj ? Nem tudom. Még kísérletezgetek majd vele, de az igazán biztató, hogy az ízével, és a kinézetével nem volt semmi baj. Csak azok a fránya rétegek lehettek volna többen...
Űrlény torta (tej és tojásmentes)
Ezt a tortát itthonra készítettem. Míg a sárkány torta meglepetés volt, ezt az ünnepelt maga választotta egy könyvből.
Tüzet okádó sárkány torta (tej és tojásmentes)
Hatalmas vállalkozás volt ez a torta. Rengeteget dolgoztam vele, és az eddigi legnagyobb tortámat sikerült megalkotnom. Ketten cipeltük be az iskolába, de kémeim szerint utolsó morzsáig elfogyott, és az ünnepelt rettentő büszke volt rám. Tehát minden fáradságot megért.
Meggytöltelékes teljes kiőrlésű muffin (tej és tojásmentes)
Ezt a muffintésztát gyakran készítem. A fogyasztók körétől függően használok hozzá több-kevesebb teljes kiőrlésű lisztet is a finomliszt mellett. Ezzel a meggyes töltelékkel a legfinnyásabb közönség is megkajálja J a totálisan teljes kiőrlésű verziót J J J
Méteres kalács (tej és tojásmentes)
Gyerekkoromban gyakran ettünk ilyen sütit, általában anyukám barátnője készítette. Az eredeti recept alapján már nem tudom elkészíteni, "megreformált" verzióját azonban megmutatom, hátha másnak is hiányzik.
Körtés pite (tej és tojásmentes)
Az almás pitéhez kísértetiesen hasonlító sütemény ezúttal cukor nélkül készült. Édességét maga a névadó gyümölcs, illetve némi datolyakaramell adja, amivel a kész süteményt meglocsoljuk.
Chloe Coscarelli díjnyertes narancsos - csokis muffinja (tej és tojásmentes)
A Cupcake War című műsorról már itt írtam. Ez a muffin is tagja volt annak a négyesnek, ami igazi ismertséget hozott Chloénak.
Vanília fagyi (tej és tojásmentes)
Kesudió az alapja ennek a finom és csupa egészséges alapanyagból álló hűsítő finomságnak. Ráadásként az ostya is házi készítésű, a bolti verziótól eltérően ebben sincs sem tej, sem tojás.
Chloe Coscarelli díjnyertes fűszeres muffinja (tej és tojásmentes)
Cloe Coscarelli egy vegán cukrász, aki megnyerte a Magyarországon is bemutatott (sajnos csak néhány részt láthattunk) Cupcake War játék egyik versenyét többek között ezzel a recepttel. Nem csak 10 000 dollárt, hanem komoly hírnevet is nyert ezzel. Mivel a díjnyertes muffinok (összesen 4 félét készít a műsorban minden versenyző) receptjei több helyen is fellelhetők a neten elhatároztam, hogy szép sorban elkészítem őket. Íme az első:
Fahéjas csiga (tej és tojásmentes)
Nem olyan, mint a bolti. Inkább, mint a nagymamámé. Amolyan házi fajta. Rengeteget meg lehet belőle enni, langyosan különösen veszélyes J de másnaposan a suliban sem utolsó. Ebből az adagból egy cca. 30x40 centiméteres tepsi tele lesz.
Mogyoróvajas - banános pite sütés nélkül (tej és tojásmentes)
Ez a pite alapvetően egy krémes, lágy desszert, amennyiben azonban a fagyasztóból vesszük elő, és csak éppen hogy hagyjuk meglágyulni olyan, mintha parfétortát ennénk. Nem kell hozzá sütőt használnunk, így minden alapanyag nyers, és egészséges formában van benne. Mégis - vagy éppen ezért ?... - méltó megkoronázása akár egy ünnepi vacsorának is, de szerencsére akkor sem kell bűntudatot éreznünk, ha "csak úgy" megeszünk egyet (kettőt...).
Dédi féle kalács (tej és tojásmentes)
Dédi, aki "eredetileg" Mama volt (amíg nem lett a gyerekeim dédije...persze korábban meg biztosan simán Anya, amíg nem lett az én mamám...) persze tejjel, és tojással készítette, mint minden tésztát - ahogy ő mondaná. Már régen nem sütött ilyet, de emlékeimben pont ilyen íze volt az ő kalácsának is.
Valentin napi muffin 5 perc alatt (tej és tojásmentes)
Ha abba csoportba tartozol, akinek nincs sok ideje, de valamit azért összedobna a Valentin napi vacsora végére, akkor ez a neked való recept.
Mogyoróvajas keksz (tej és tojásmentes)
Készítsük házi mogyoróvajjal és saját gyártmányú almaszósszal. Mennyei. Ebből az adagból 9-10 darab cca 5 centiméter átmérőjű keksz lesz, ami nálunk pont elegendő az iskolai uzsonnás csomagba, de nagyobb adagban készítve is el fog fogyni...
Muffintorta virágcserépben sütve (tej és tojásmentes)
Valaki azt kérdezte egy fórumon, hogy lehet-e igazi szülinapi tortát készíteni tej és tojásmentesen. Miért ne lehetne ? Sőt, még csak a hagyományos(an egyszerű) formákhoz sem kell ragaszkodnunk, akkor sem, ha nincsenek több ezer forintba kerülő hiper-szuper sütőformáink. Némi leleményesség, és egy kis türelem azért kell hozzá. No és egy virágcserép, persze...
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)





























